Még több rendőr Újbudán
Március elsejétől egy központi döntés értelmében, minden nap további 6 rendőr, fejenként 8 óra időtartamban közterületi szolgálatot lát el túlórában. Ez azt jelenti, hogy naponta 48 órával többet vannak rendőrök a XI. kerület területén.
Ennek egyik eredménye, hogy az egyenruhások egy Ausztriából ellopott, nagyértékű Audi Q7 típusú személygépkocsit találtak meg, amit kerületünkben "pihentettek". Ezzel lehetőség nyílt a sértettnek visszaadni a gépkocsiját.
Ezen kívül, az eddig végrehajtott akciók során naponta 3 - 5 jogsértést elkövető személy tettenérésére, elfogására és eljárás alá vonására nyílt lehetőség, illetve mivel több rendőr van szolgálatban, így az egyes segélykérésekre hamarabb érkeznek a helyszínre. Ez is egyértelműen alátámasztja azt, hogy több, a közterületen jelenlévő rendőre van szükség.
Újbuda Rendőrkapitánya, dr. Balázs Norbert alezredes ezúton is megköszönni kollégáinak a hatékony, korrekt intézkedéseket.







Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





