Hirdetés

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják az FKF nemrég lemondott vezérét

A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályán gyanúsítottként hallgatták ki Tölgyesi Balázst, akit tavaly ősszel nevezett ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. élére Tarlós István, majd idén áprilisban fel is mentett. Tölgyesit hűtlen kezeléssel gyanúsítják a lapunk által bemutatott kamutanulmányokkal kapcsolatban. Az összeollózott irományok szerzőjét, a Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti Egyesület (GAVE) ügyvezető igazgatóját pedig orgazdasággal gyanúsítják.

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt az FKF Zrt-nél 2009. szeptemberében kötött kutatási és fejlesztési szerződésekkel összefüggésben.

A nyomozás során az NNI gyanúsítottként hallgatta ki az FKF Zrt. korábbi vezérigazgató- helyettesét Tölgyesi Balázst, hűtlen kezelés bűntette miatt, valamint a GAVE vezetőjét Zemplényi Zoltánt, orgazdaság bűntette miatt. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

A nyomozás még tart, mondta az Indexnek Bartha László az NNI szóvivője.

A tanulmányok ügyét az Index szellőztette meg tavaly novemberi cikkében, majd miután sikerült betekintést nyerni a 3 darab, összesen nettó 20 millió forintba kerülő irományba, és idézni belőle, az olvasók segítségével buktattuk le a lopást. Az ügyben a BRFK nyomozást indított, ám a teljesen egyértelműen látható csalás ellenére, decemberben megszüntették az eljárást. A BRFK akkori közleménye szerint a hűtlen kezelés gyanúját a nyomozás cáfolta.

FKF-es hullámvasút

Tölgyesi 2007-ben, Hagyó fejcserés hullámának idején érkezett az FKF új helyettesi posztjára. A helyettest közel három éves ténykedés után, 2010 márciusában küldte el Bielek Péter, akkori vezérigazgató az FKF-től. Bieleket tavaly hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség, őt a pusztazámori hulladéklerakó környezetvédelmi beruházásával kapcsolatban. Bieleknek ezért mennie kellett, helyére Tölgyesit nevezte ki Tarlós István októberben.

Az érthetetlen döntést döntést az ügyészség februárban felülbírálta, és nyomozás folytatásával a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg. Kiderült az is, hogy a szerződésekhez csatolt megállapodások pecsétjeivel is gond van, ami közbeszerzési problémákat vetett fel.

A városháza a nyomozásra úgy reagált, hogy egyes érdekkörök totális támadást indítottak a fővárosi önkormányzat cégei és cégvezetői ellen. György István főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a választások előtt Tölgyesi annak a húszfős stábnak a tagja volt, ami a várakozás szerint képes volt arra, hogy a váltás után megtisztítsa a közéletet, hatékonyan működtesse a közműcégeket.

Miután azonban az NNI emberei házkutatást tartottak a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. székházában, visszakozott, és különösebb indoklás nélkül felmentették a gyanúba keveredett vezérigazgatót.

Mint arról beszámoltunk, a három tanulmány összeollózásakor annyira nem figyeltek oda, hogy több buta hibát is elkövettek a készítők. Az egyik tanulmány utolsó bekezdése úgy kezdődött, hogy "Hadd zárjam előadásomat egy híres író még 1942-ben papírra vetett gondolataival", ami rögtön sejttette, hogy az író nem saját kútfőből dolgozott. (Kiderült, hogy Palánkai Tibor, Széchenyi-díjas magyar közgazdásznak a Mindentudás Egyetemén tartott előadását vették át szó szerint benne.) A másik szöveglopást a benne felejtett lapunk-számok árulták el.

Nem tudni, pontosan ki írta a kamutanulmányt

A három, összesen húszmillió forintba kerülő tanulmányt a Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti
Egyesület (GAVE) készítette. A tanulmányok letölthetők a honlapjukról. Megkerestük korábban Zemplényi Zoltánt, a tanulmányt jegyző GAVE ügyvezető igazgatóját, indítottak-e vizsgálatot, hogy pontosan ki írta a kamutanulmányt, és hogy milyen intézkedéseket tesznek vele szemben. Zemplényi annyit mondott, hogy a GAVE érdeke is, hogy tisztázódjon a kérdés, és hogy később jelentkeznek az ügyben. Azóta sem jelentkeztek.

Forrás: index.hu

Eredeti cikk: http://bit.ly/nHW8fE

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

69_vorosmarty_square_budape.jpg

Kerületi hírek

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

A Csevak Zrt. munkatársat keres
2012 ápr. 23 10:11 - Kerületi Újság

A Csevak Zrt. felvételt hirdet kontrolling munkatárs munkakörbe.

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 377 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók