Tilos a dohányzás a budapesti aluljárókban
Szeptembertől 30 ezer forintra is büntethetik, ha valaki rágyújt egy budapesti aluljáróban; a rendelet augusztus 5-től érvényes, de csak a jövő hónaptól büntetnek - jelentette be a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója.
Szabó Mihály elmondta: a jogszabály európai trendet követ, ennek megfelelően a játszótereken már betiltották a dohányzást. Bár a rendelet csütörtökön lépett életbe, augusztusra még türelmi időt hirdettek, azaz a közterület-felügyelők és a rendőrök egyelőre csak figyelmeztetik a tilosban dohányzókat.
A tilalomra táblákkal és szórólapokkal kívánják felhívni a figyelmet. Az aluljárók bejáratánál csikktartókat szerelnek fel, az aluljárókban lévőket pedig eltávolítják.
A hatóságokat több műszaki eszköz is segíti a munkájukban, 300 térfigyelő kamerát a 72 aluljáróban, tíz minikamerát a felügyelők ruházatára szerelnek fel.
A közterület-felügyelők munkáját rendőrök is segítik, így ők is jogosultak szeptembertől helyszíni bírság kiszabására, ez kétezertől 30 ezer forintig terjedhet. (MTI)







Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





